
Azoknak, akik "még mindig nem találták
meg azt amit keresnek..."
Van egy zenekar, amelyet valaha Hype-nak, majd Feedback-nek
hívtak, aztán a dublini fiúk a U2 névnél
kötöttek ki, amely egy amerikai kémrepülő rosszemlékezetű
rövidítése. Így ismerjük őket ma is. Lehet a csapatot
szeretni, vagy utálni, egy bizonyos: megkerülhetetlenek
a "könnyű"-nek nevezett zene templomában.
Negyedszázados fennállásuk alatt mindent elértek, amiről
zenészek valaha is álmodni mertek volna, sőt, frontemberük,
Bono lassanként egyfajta karitatív Robin Hood-dá vált
az elmúlt évtizedben. Számaik immáron több generációnak
ajándékoznak újabb és újabb csodálatos perceket.
December elején kerül a boltokba a "U2 enciklopédia"
az Art Village Kft. gondozásában, amely világpremiernek
számít, mert az eredeti kiadványhoz képest ez már egy
bővített változat, amely előbb jelenik meg itthon, mint
a 2003-as angol kiadás. Egy igazi enciklopédia, amelyben
minden benne van a zenekarról, amire kíváncsi lehet
az olvasó. A magyar kiadásban pedig legismertebb dalszövegeik
fordítása is megtalálható, többek között az
"I still haven't found what I'm looking for"
is.
Elképesztő, még soha nem látott korai fotókról bámul
ránk a könyvben négy tinédzser, és ártatlanságukat elvesztve,
de még mindig hitelesen üvöltenek legutolsó "Elevation"
turnéjukon a könyv lapjairól.
Pápai kézcsók, és ördögi szarvak fotói egy könyvben
Paul Hewsonról, aki Bonó-ként képes elhitetni velünk,
hogy üzlet, tehetség, és hitelesség egy mondaton belül
leírható, úgy, hogy mi is átéljük, az ír csapat küzdelmét
a világ szebbé tételéről.
Egy enciklopédia jelent meg tehát, de mindenkinek ajánljuk
ezt a könyvet, azoknak akik még mindig nem találták
meg azt amit keresnek... a U2-ról.
Ára: 2990 Ft Megrendelem»
|

|

Liza, a harmincas éveiben járó holland fotóslány néhány
hónapra Bangkokba utazik, hogy egy maroknyi csapattal
egy titokzatos gyilkos nyomára bukkanjon. Idővel nem
csupán a számára ismeretlen világba szeret bele , hanem
hosszú idő után újra rátalál a szerelemre.
Palotás Petra, akit eddig a képernyőkről ismert a nagyközönség,
ezúttal íróként mutatkozik be. Könyve romantikával fűszerezett
izgalmas krimi, mely a varázslatos Ázsiába repíti az
olvasót
Ára: 1290 Ft Megrendelem»
|
 |